Sportiskola
| 2007.febr.12: Kós Károly Iskolaközpont-ISK-Brassói Dinamo 30-21 (18-12) (Kézilabda, ifjúsági I., leányok) |
|---|
![]() Nagyszerű játékkal rukkolt elő a Szerző Árpád vezette együttes - Alexandra Babîi, Csáki Éva, Adespi Molnár Andrea, Bedő Kincső, Tudor Ivett, Sonka Izabella, Monica Moldovan, Csákány Mónika, Petki Szidónia, Pánti Melinda, Serbán Andrea, Bianca Herciu, Molnár Enikő -, olyan játékkal, mely az éllovashoz illik. S ez a játék akkor is remek volt, amikor a második sor lépett a pályára. Szerző Árpád nagyon helyesen valamennyi játékosának biztosította a játéklehetőséget. Az együttes következő bajnoki mérkozésére Medgyesen kerül sor február 14-én. |
| 2007.febr.12: Fölényes szentgyörgyi győzelem (Kosárlabda) |
| Egy hét halasztás után tegnap került sor a Mikes Kelemen Fogimnázium Bogdán Antal Sporttermében a sepsiszentgyörgyi Kós Károly ISK és a Nagyszebeni CSU közötti ifjúsági II-es fiúcsapatok összecsapására. A megyeszékhelyi gárda 111-67-re ütötte ki vendégeit, s ezzel az eredménnyel Váncsa Albert tanítványai idén a bajnoki mérkőzéseken szászszázalékos teljesítményt nyújtottak. A Román Kosárlabda-szövetség hivatalos portálja (www.frbaschet.ro) szerint a Kós Károly ISK következő ellenfele a Marosvásárhely lesz, a találkozóra pedig február 18-án kerül sor a Mikes termében. |
| 2007.febr.08: V. Kárpát Kupa (Kézilabda) |
| Nyolc Kárpát-medencei csapat nevezett az immár
hagyományos, sorrendben ötödik női kézilabda Kárpát
Kupa-viadalra, melyet három magyarországi városban -
Nyíradony, Karcag és Debrecen - rendeztek meg. A nyolc
csapat két csoportban rajtolt: A-csoport (Nyíradony):
Debreceni Sport Centrum-Sportiskola, Ungvár (Kárpátalja),
Aranyos (Felvidék), Sepsiszentgyörgyi Kós Károly
Iskolaközpont-ISK B-csoport (Karcag): Nagykunság (Karcag, Berekfürdo, Kunhegyes, Túrkeve), Székelyudvarhely, Ada (Vajdaság), Göd. Az ifjúsági I-es bajnokságban szereplo Kós Károly
Iskolaközpont-ISK eredményei: Ungvárral 22-16,
Aranyossal 21-25, a Debreceni Sport Centrum-Sportiskolával
22-29. Csoportharmadikként az 5-6. helyért játszhatott
tovább a gárda a Debrecenben megrendezett helyosztón. Na
de vegyük sorra a helyosztók eredményeit: a 7-8. helyért:
Székelyudvarhely-Ungvár 32-22, az 5-6. helyért:
Sepsiszentgyörgy-Nagykunság 28-23, a 3-4. helyért:
Aranyos-Ada 25-21, az 1-2. helyért: Göd-Debrecen 22-21. |


