Eseménynaptár

2011-2012

Határtalanul - Vendégségben Kiskunságban
A Határtalanul kölcsönös iskolalátogatási programnak köszönhetően a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Iskola­központ húsz tanulója és három tanára a kiskunfélegyházai Kossuth Lajos Közép­iskola és Szakiskola vendége lehetett. A nagy létszámú, több tan­intézetet is magában foglaló szakképző intézmény és kollégium a Kiskunság egyik legnagyobb oktatási központja, ahol számos mesterségben, szak­mában folyik a felkészítés. Tanulóink bepillantást nyer­hettek a szakmájuknak meg­felelő műhelyek tevékenységébe, be is kapcsolódtak bizonyos munkálatok elvégzésébe.
A vendégfogadók jóvoltából megismerték Kiskunfél­egyháza nevezetességeit, a gyönyörű tanácsépületet, a Petőfi emlékét idéző épületben berendezett korszerű városi könyvtárat, a megdöbben­tő bör­tön-múzeumot, a város legnevesebb, Móra Ferencről elnevezett elméleti középiskoláját (az író e városban született), megcsodálták e gimnázium példamutatóan elrendezett történelmi emlékkertjét, részt vettek a vendégfogadó iskola előtti Kossuth-szobor koszorúzási ünnepségén. Rövid kirándulást tettek Buda­pestre, ahol meglátogatták az Ország­házat, sétáltak a budai várban, Kecskeméten pedig megnézhették a Katona József Színház Bánk bán című előadását.

DR. PÉTER SÁNDOR

Megyei német nyelvű csapatvetélkedő szakközépiskolások részére
Április 5-én második alkalommal került sor iskolánkban a megye szakközépiskolásainak német nyelvű csapatvetélkedőjére Balázs Emőke (Kós Károly Szakközépiskola), Ambrus Ilse (Constantin Brancusi Szakközéiskola) és Ceorapin Török Andrea (Berde Áron Szakközépiskola) szervezésében. A verseny célja a német nyelv és kultúra népszerűsítése, szakközépiskolai tanulókkal való megkedveltetése. A verseny idei témája a német nyelvterület gasztronómiája volt. A résztvevő csapatoknak egy menüt kellett összeállítaniuk a német nyelvterület kulináris specialitásaiból és ezt Power-Point bemutató segítségével prezentálniuk. Miközben a zsűri pontozott, rangosorolt és okleveleket töltögetett, a résztvevők székely specialitással: zsíroskenyérrel, kaláccsal valamint teával orvosolták a bemutatón látott finomabbnál finomabb ételek, érdekesnél érdekesebb receptek nyálcsorgató hatását. (Ezúttal is köszönjük a Diószegi Pékség által felajánlott segítséget).
A verseny eredménye:
I. hely: Constantin Brancusi Szakközéiskola – Sepsiszentgyörgy (felkészítő tanár: Ambrus Ilse)
II. hely: Kós Károly Szakközépiskola - Sepsiszentgyörgy (felkészítő tanár: Balázs Emőke)
III. hely: Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola – Barót (felkészítő tanár: Dancs Éva) <<Képek>>
„Rácz Lajos” német nyelvű szavaló és prózamondó megyei verseny
Április 4-én került sor a Mikes Kelemen Elméleti Líceum rendezésében a „Rácz Lajos” német nyelvű szavaló és prózamondó megyei versenyre. Az idén a tanulók prózamondásban mérték össze tudásukat, tehetségüket. Iskolánkat két tanuló képviselte a vetélkedőn: Balázs Melánia (XI.B) II., Németh Beáta (XII.B) III. helyezést ért el. (Felkészítő és kísérő tanár: Balázs Emőke) <<Képek>>
Meghívottunk a Brassói Lapok főszerkesztője, Ambrus Attila
Március 19-én iskolánk diáktanácsa Csere Gyöngyvér tanárnő közreműködésével egy nagyon érdekesnek ígérkező rendezvénysorozatot indított el. Napilapok, folyóiratok szerkesztőivel, újságírókkal való találkozások, beszélgetések sorozatáról van szó, melynek első meghívottja a Brassói Lapok főszerkesztője, Ambrus Attila volt. A választás azért is esett erre a napilapra, mert egyrészt a Brassói Lapok a legrégebbi folyamatosan megjelenő magyar nyelvű újság, másrészt szorosan kapcsolódik márciusi nemzeti ünnepünkhöz: az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc idején Bem József felkérésére jelentette meg a lapot Veszely Károly katolikus pap. Az újság első száma 1849. április 16-án hagyta el a nyomdát Brassói Lap néven.
Ambrus Attila humoros, tanulók számára is hozzáférhető, ízes stílusban tartott előadást a sajtó történetéről, különböző változatairól, a megjelenési formák közti különbségekről, kulisszatitkokról, érdekességekről és nem utolsó sorban hasznos tanácsokkal látta el a tanulókat az iskolaújságok szerkesztésének, rovatok, cikkek, interjúk készítésének mikéntjéről. Az oldott hangulatot és az érdeklődést a számos kérdés és az előadás végén kialakuló kötetlen beszélgetés is bizonyítja. Reméljük, a találkozó-sorozat folytatódik.
Challenge angol nyelvű vetélkedő
Március 16-án Kocsis Kinga tanárnő megszervezte a Challenge angol nyelvű vetélkedő iskolai szakaszát. A versenyen X-XII. osztályos tanuló vettek részt, közülük hárman is kiérdemelték a megyei szakaszon való részvételt: Kémenes Zsolt és Kerekes Attila a X. A osztályból valamint Zsigmond Nándor (X.C)
1848-49-es szabadságharcra emlékeztünk
Ebben az évben is változatos programmal emlékeztünk meg az 1848-49-es szabadságharcra. Iskolánk több tanulójakokárdakészítésen vett részt Fosztó Erzsébet könyvtáros és Bagoly Zsuzsa, Czibak Emília, Fazakas Mária, György Piroska és Jánó Enikő tanárok közreműködésével. Bagoly Zsuzsa történelem szakos tanárnő ez alkalomból tematikus csapatversenyt szervezett. A X. A osztály György Piroska osztályfőnök kíséretében koszorút helyezett el a forradalom halottainak sírján a szentgyörgyi katolikus temetőben. 14.30-kor tanulóink és tanáraink egy csoportja részt vett a Bod Péter Megyei Könyvtár előtt szervezett megemlékezésen.
Berde Áron Kupa
Március 10. és 11. között került sor az ötödik Berde Áron Kupára, melyen iskolánk kispályás focicsapata is részt vett. A torna eredményei: Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola – Kós Károly Iskolaközpont 2–3, Puskás Tivadar Szakközépiskola–II. Rákóczi 2–6, Mikes Kelemen Főgimnázium–Székely Mikó Kollégium 5–1, II. Rákóczi–Berde 5–0, Puskás–Mikes 2–4, Mikó–Kós 3–2, Mikes–Berde 2–2, Puskás–Mikó 2–2, II. Rákóczi–Kós 7–1, Berde–Mikó 2–2, II. Rákóczi–Mikes 3–0, Puskás–Kós 2–3, Mikó–II. Rákóczi 2–0, Puskás–Berde 1–2, Mikes–Kós 5–1. A végső sorrend: 1. Rákóczi, 2. Mikes, 3. Mikó, 4. Kós, 5. Berde, 6. Puskás.
Csapatunk tagjai: Balázs Róbert (XI.D), Bódi János (XI.D), Bokor József (XI.D), Cretu Péter (XI.C), Hosu Norbert (XII.A), Imre Pál (XI.D), Kanyó Szilárd (X.C), Korodi István (XI.D), Rétyi Gábor (X.F), Szép Szabolcs (XI.F), Zölde Ferenc (XI.C). Felkészítő tanár: Pulugor József <<Képek>>
Műveltségi vetélkedő a Turulmadár Ifjúsági Iroda szervezésében
Március 10-én a Turulmadár Ifjúsági Iroda IX.-XII. osztályos tanulóknak szervezett műveltségi vetélkedőt. Iskolánkat egy csapat képviselte: Huszár Mária (XI.B), Kolumbán Kincső (XI.B) és Köllő Szidónia (X.B). A többfordulós versenyen 11 háromtagú csapat mérhette össze tudását, kreativitását. Az első fordulóban a csapatok, s azok tagjainak bemutatkozásáé volt a főszerep, ezt követően pedig a 100 kérdésből álló, történelem, irodalom, sport, művészet témaköröket érintő tesztlapot kellett kitölteniük. Noha csapatunk nem jutott tovább a második fordulóba, a csapat ötletes bemutatkozása kiváltotta a zsűri dicséretét.
Farsang
Február 18-án Iskolánkban rendhagyó farsangot tartottunk Fosztó Erzsébet könyvtáros, Váncsa Dóra, Kovács–Ungvári Noémi, Ráduly-Faragó Szidónia tanárok szervezésében. Az eseményre a könyvtárban került sor, ahol a tanulók a farsangról, a hagyomány eredetéről, történetéről tudhattak meg érdekes információkat. <<Képek>>
MŰVELTSÉGI VETÉLKEDŐ
A verseny február 6-án kezdődik! A játékban elsősorban általános műveltségre vonatkozó kérdéseket teszünk fel. Minden kérdés esetében négy válaszlehetőségből kell egyre tippelnetek. Egy kérdéssor tizenöt kérdésből áll, a verseny pedig hat kérdéssorból. Tehát összesen hat kérdéssorra kell leadni a megoldásokat. A megoldásokat minden pénteken 11 óráig lehet leadni. <<I.Kérdéssor>>   <<II.Kérdéssor>>     <<III.Kérdéssor>>     <<IV.Kérdéssor>>     <<V.Kérdéssor>>     <<VI.Kérdéssor>>
Holokauszt nemzetközi Emléknapja
Január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján a XI.C, XI.D és XII.A osztályok tanulói rendkívüli történelemórával és irodalmi összeállítással emlékeztek az eseményekre és áldozatokra. Bagoly Zsuzsa tanárnő power-point-bemutatója részletesen és érdekesen taglalta a holokauszthoz vezető utat, a lágerrendszer kialakítását, fenntartását, az embertelen tömegírtás körülményeit, módszereit. A történelmi vonatkozások bemutatását egy rövid irodalmi összeállítás követte: István Katinka Anne Frank naplóját, Bács Beáta dr. Nyiszli Miklós volt auschwitzi fogolynak, Mengele kiszolgáltatott „munkatársának” emlékiratát mutatta be. Sigmond Enikő Paul Celan híres versét, a Halálfúgát olvasta fel, Badi Réka és Papp Lóránd pedig Auschwitzról készített plakátot az emléknap alkalmából. A második világháború, a holokauszt iránti érdeklődés és a hallottakon, látottakon való elgondolkodás bizonyítja: a történelem eme fekete periódusáról beszélni kell, emlékezni kell rá. (szervező tanárok: Bagoly Zsuzsa, Balázs Emőke) <<Képek>>
Egy doboznyi szeretet
A Diáktanács idén is megszervezte az Egy doboznyi szeretet karitatív akciót. Az iskola tanulói és tanárai játékokat, ruhákat gyűjtöttek a rászoruló gyermekek számára. December 23 a XI. B és XII. A osztály tanulóinak egy csoportja Csere Gyöngyvér tanárnő kíséretében ezekkel az ajándékokkal, édességekkel, énekekkel és meséskönyvvel lepte meg az 1. számú családi ház kilenc lakóját. A látogatás emlékezetes, megható élményt nyújtott a gyereknek, tanulóinknak és kísérőjüknek egyaránt. Ezúttal is köszönetet mondunk a Choko Pack cégnek, amiért támogatásával hozzájárult ajándékozó akciónkhoz. <<Képek>>
Karácsonyi ünnepség
December 22-én tanulóink egy csoportja karácsonyi ünnepséggel kedveskedett a díszteremben összegyűlt népes közönségnek. Az előadáson magyar és román nyelvű szavalatok, karácsonyi dalok hangzottak el, melyek közé egy kis jelenetet is beiktattak a szereplők: a tanulók Andersen szép karácsonyi meséjét, A kis gyufaáruslányt adták elő. Szervező tanárok: Csere Gyöngyvér, Czibak Emília, György Piroska, Kovács-Ungvári Noémi és Ráduly Faragó Szidónia. Az ünnepségen fellépett és nagy sikert aratott a kisegítő iskola tánccsoportja is.
Öko-Karácsony
Az iskola diákjai egy rövid karácsonyi műsorral készültek, amelyre meghívták a Székely Mikó Kollégium elsőseit is. A kisiskolások sem érkeztek üres kézzel, énekekkel, versekkel és általuk készített díszekkel lepték meg a nagyokat. Nem maradtak el a karácsonyi ajándékok sem, a líceumos diákok újrahasznosítható anyagokból készítettek díszeket, és ezeket csomagolták be, majd adták át a kisiskolásoknak. Az ünnepélyen helyet kapott egy ökokarácsonyfa is, ami kartonból, a rajta csüngő díszek pedig műanyagból, papírból és fenyőtobozból készültek.
Karácsonyi vásár
Az első félév utolsó hetén a Diáktanács szervezésében került sor a karácsonyi vásárra. A XI.B és XII.A osztályok néhány tanulója, valamint a szervező tanárok (Balázs Emőke és Csere Gyöngyvér) várták a látogatókat, vásárlókat. A tanulók által készített szép, ötletes ajándéktárgyak, karácsonyi díszek iránti érdeklődés mérsékelt volt, annak ellenére, hogy a vásár célja tulajdonképpen a Diáktanács anyagi kisegítése és a versenyeken jól szereplő tanulók díjazása volt. Köszönjük mindenkinek, aki ezt megértette, és támogatott minket. <<Képek>>
Advent
November végén Farcas Veronica tanárnő a X.B osztály tanulóival adventi koszorúkat készítve kezdte el az ünnepvárást. <<Képek>>
Illemtani vetélkedő
November 25-én és december 15-én került sor a Csere Gyöngyvér tanárnő által szervezett illemtani vetélkedő első illetve második fordulójára. A résztvevő csapatok (IX.B és az osztályfőnök: Komán László, X.A és György Piroska osztályfőnök, X. C és Pulugor József tornatanár, XI. B és Mátyás Erzsébet osztályfőnök valamint a XI. C és Czibak Emília osztályfőnök) számos versenyszámban mérték össze tudásukat. A feladatok a különböző szituációkban való helyes viselkedésre vonatkoztak: hogyan terítünk meg egy asztalt, hogyan viselkedünk az asztalnál, hogyan nem illik öltözködni, hogyan mutatkozunk be és mutatjuk be az embereket egymásnak, hogyan írunk levelet stb. A verseny a második félévben folytatódik. <<Képek>>
Tamási Áron Színház - Katona József: Bánk bán
Iskolánk több tanulója és tanára az idén is Kós Károly bérlettel látogatja a Tamási Áron Színház előadásait. November 15-én és december 14-én Katona József Bánk bán című drámáját tekintették meg. Szervező tanárok: Czibak Emília, György Piroska és dr. Péter Sándor.
Karácsonyi Kreatív Műhely
November és december folyamán a X.B, XI.B, XI.C, XID, XIIA, XIIB osztályok több tanulója részt vett a Diáktanács által szervezett Karácsonyi Kreatív Műhely tevékenységein. A tanulók karácsonyi üdvözleteket, mécsesdíszeket, karácsonyi asztali- és ajtó díszeket valamint egyéb dísztárgyakat készítetek. A tárgyakat egy karácsonyi vásár keretén belül szeretnék árusítani, a bevétel egészát a Diáktanács által szervezett eseményekre, illetve különböző versenyeken résztvevő tanulók díjazására fordítják. Szervező tanárok: Balázs Emőke és Csere Gyöngyvér. <<Képek>>
Ki a legÖKOsabb?
Novemberben meghírdetett papírgyűjtés nyerteseit díjaztuk, I.hely: XI.B osztály, II.hely: IX.B osztály, III.hely: IX.C osztály. Gratulálunk és továbbra is várjuk közreműködésüket. Szervező tanár: drd. Szőke Anna-Mária. <<Képek>>
Egészséges életmód
November 15-én iskolánk meghívottja Sikó Barnabás volt, aki a IX.B, XI.C és XII.A osztályok tanulóinak az egészséges táplákozásról tartott előadást. A tanulók gyümölcsökből és zöldségekből állatokat, vázákat készítettek. Szervező tanárok: Farkas Gizella és drd. Szőke Anna-Mária. <<Képek>>
A reformáció ünnepe
Mit szögeznénk ki ma 95 tételként? – e kérdésre kerestük a válaszokat, amikor a X.B és XIB osztályos tanulókkal megtekintettük iskolánk könyvtárosának, Fosztó Erzsébetnek a reformációról szóló kiállítását, és megnéztük a Luther életéről készült filmet. Idén 493 éve, hogy Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes kiszögezte 95 tételét a wittenbergi templom kapujára. A kora egyházának visszásságaiban csalódott Luther ezzel a lépésével útjára indította a reformációt. A film megtekintése után megfogalmazódott bennünk, hogy Luther példáját követve jó lenne szeretetben járni minden embertársunkkal és az ökumené szellemében testvérként tekinteni egymásra. Így talán van esélyünk rá, hogy felelős és hiteles emberekké válhassunk. Ráduly-Faragó Szidónia, Kovács-Ungvári Noémi vallástanárok <<Képek>>
Terepfutás megyei szakasza
November 6-án iskolánk több tanulója részt vett a Rétyi Nyírben szervezett terepfutás verseny megyei szakaszán. Felkészítő tanár : Pulugor József <<Képek>>
Halloween parti
November 4-én a DT, Csere Gyöngyvér tanárnő és több besegítő tanár (Balázs Emőke, Czibak Emília, Fazakas Mária, Pulugor József) Halloween partit szervezett, melyen a tanulók több versenyen is összemérhették ügyességüket, tudásukat. Volt aki a töklámpás faragó versenyre nevezett be, mások ijesztő jeleneteket mutattak be. Érdekes kérdésekből álló kvízverseny is volt, melynek során tanárok is csatlakoztak a diákok csapataihoz. A XI. B és X.B osztályok drd. Szőke Anna-Mária tanárnő segítségével öko-divatbemutatót szerveztek. <<Képek>>
Osztálykirándulás Brassó-Pojána –– Barcarozsnyó
Október 31-én a IX. B osztály Komán László osztályfőnök kíséretében osztálykiránduláson vett részt Sepsiszentgyörgy – Brassó-Pojána –– Barcarozsnyó útvonalon.
Gólyabál
Október 28-án XII. A osztály és Kocsis Kinga tanárnő szervezésében az iskola éttermében tartottuk az idei Gólyabált. A kilencedikes kis gólyák számos versenyszámban mérték össze ügyességüket, gólyakirálynőt és királyt is választottak Sárosi Kincső (IX.B) és Berszán Csaba (IX.A) személyében. <<Képek>>
Balladamondó verseny megyei szakasza
Októberben Kertész Judit (XII. B) részt vett az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által szervezett balladamondó verseny megyei szakaszán. Felkészítő tanára: György Piroska
Atlétika Kupa
A városi stadionban október 21-én tartották a Megyei Tanfelügyelőség által szervezett Atlétika Kupát. Iskolánkat az alábbi tanulók képviselték: Bálint Enikő (IX.B), Oláh Botond (IX.A), Kovács Mihály(IX.A) , Bujdos Gellért (X.A). Felkészítő tanár: Pulugor József <<Képek>>
Iskolai focibajnokság
Október 26. ás november 3. közt zajlottak le az iskolai focibajnokság mérkőzései. Résztvevő csapatok: IX.A, XI.C, XI.D, XII.A. Szervező tanár: Pulugor József <<Képek>>
Az 1956-os forradalomra emlékeztünk
1956 nemcsak Magyarország történetében fontos esemény, hanem Erdély történetében is. Így október 26-án iskolánk is tisztelettel emlékezett a forradalom ötvenötödik évfordulójára. Az iskola meghívott vendége Jancsó Csaba politikai fogoly volt, aki színesen mesélt a börtönben töltött éveiről és a szabadulásáról a X.A és a XII.A osztályos tanulóknak. Szervező tanárok: Bagoly Zsuzsanna, Fosztó Erzsébet és dr. Péter Sándor. <<Képek>>
„Dicsőség a legyőzötteknek!” esszépályázat
A Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete esszépályázatot hirdetett „Dicsőség a legyőzötteknek!” címmel. Ennek díjazása a Székely Nemzeti Múzeum Batrók termében történt. Iskolánkból két tanuló vett részt a pályázaton: Ráduly Izabella (XII.A) III. helyezést kapott (Székölyök jeligével) és Dima Anetta (XII.A) (Csillag jeligével) dicséretben részesült. A szervezet pénz– és könyvjutalmat ajándékozott nekik. Felkészítő tanár: Bagoly Zsuzsanna.
A tatabányai Mikes Kelemen Szakközépiskola tanulóinak fogadása
A tatabányai Mikes Kelemen Szakközépiskola tanulóinak egy csoportja Komán László és Váncsa Dóra tanárok rendhagyó földrajz és matematikaóráján vett részt, Albu Lajos tanár iskolánk szakműhelyeiben kalauzolta őket. <<Képek>>
Kirándulás a tatabányai vendégdiákokkal
Október 21-én tanulóink egy csoportja Czibak Emília és György Piroska tanárnők kíséretében tatabányai vendégdiákokkal, tanárokkal tematikus kiránduláson vett részt Sepsiszentgyörgy-Farkaslaka-Parajd-Korond-Csíkszereda útvonalon. <<Képek>>
Megemlékezés az 1849-ben kivégzett 13 aradi vértanúról
Iskolánk megemlékezést tartott október 6-án az 1849-ben kivégzett 13 aradi vértanúról. Egy Power Pointos bemutató után dr. Péter Sándor és Bagoly Zsuzsanna tanárok tartottak beszédet. Ezt követte Hadházi Nórbert (X.A) szavalata, majd a IX.B osztály ünnepi műsora. <<Képek>>
Bűnözésmegelőzési Kupa
Iskolánk kispályás focicsapata az idén szeptemberben is részt vett a helyi szinten szervezett Bűnözésmegelőzési Kupán. Csapatunk tagjai: Bokor József (XI.D), Both Tamás (XII.A), Gábor Attila (XI.D), Hosu Norbert (XII.A), Korodi István (XI.D), Mogea Zsolt (X.A), Pál Csongor (XI.C), Rétyi Gábor (X.F), Rétyi Gellért (X.F), Szép Szabolcs (XI.F), Zölde Ferenc (XI.C). Felkészítő tanár: Pulugor József <<Képek>>
Őkomagnólia ültetése
Október 29-én országszerte faültetés volt az Öko-iskolákban. Ezzel az alkalommal magnóliát ültettünk, közel a már ismert magnóliához, ami már egy pár éve szépíti iskolánk udvarát. Az utóbbi pár évben árnyékot is szolgál a Kós Károly szobornak. A IX.C osztály tanulói vettek részt az Ökomagnólia ültetésén. <<Képek>>
Kirándulás kökösi Natura Parkba
Szeptemberben a XII. A osztály Kocsis Kinga tanárnő kíséretében a kökösi Natura Parkba tett kirándultást. Volt séta, úszás, autózás, vízibiciklizés, vagy kilátótoronyból való „terepszemle” is – mindenki kedvére választhatott.
Őkoiskola
Szeptember 8-án Gheorghiu Valeria igazgatóhelyettes és drd. Szőke Anna-Mária tanárnő Bukarestben átvette a zöld zászlót és az „Őkoiskola” diplomát, melyet iskolánk a nemzetközi projekt keretén belül érdemelt meg.

2010-2011

Kriza János Mese- és Balladamondó Verseny megyei szakasza
Május 25-én iskolánkban került sor a Kriza János Mese- és Balladamondó Verseny megyei szakaszára.
Rácz Lajos Német Nyelvű Szavalóverseny megyei szakasza
Május 20-án Huszár Mária (X.B) és Máté Katalin (XI.B) részt vettek a Rácz Lajos Német Nyelvű Szavalóverseny megyei szakaszán. A népes és alaposan felkészült szavalók táborában tanulóink tisztességgel helytálltak. Felkészítő-, kísérő tanár és zsűritag: Balázs Emőke.
Kirándulás Ópusztaszerre
Május 13. és 15. közt iskolánk 14 tanulója (XI.A és XIII.C osztály) a Megyei Tanács anyagi támogatásával, Ópusztaszerre kirándult. A program nagyon színes, változatos volt: a tanulók meglátogatták a budapesti Magyar Nemzeti Bankot, ahol a nyílt napok keretén belül a pénz előállításának történetéről szóló előadáson vettek részt, pénzérméket készíthettek. Megtekintették a Halászbástyát, a Mátyás-templomot, felmentek a Gellért-hegyre. Hazafelé Déva várát látogatta meg a csoport. Kísérő tanárok: Csere Gyöngyvér és Kocsis Kinga.
Ökoiskola-program
Május 12-én az Ökoiskola-program keretén belül ellenőrző bizottság érkezett iskolánkba, megtekinteni, hogyan teljesítettük a programban vállaltakat. A bizottság elégedett volt az eredménnyel, ígéretet kaptunk a zöld zászló és az ökoiskola cím elérésére. Projektvezető tanár: drd. Szőke Anna-Mária.
Látogatás a Valkes kábelgyárban
Május 11-én a XI. A osztály tanulói Farcas Veronica tanárnő kíséretében meglátogatják a Valkes kábelgyárat. A tanulók megismerhették a különböző kábelek gyártásának technikáját, a részlegek jellegzetességeit, bekukkantottak a csomagolórészlegre és a raktárhelyiségbe is. A tanulók az érdekes látnivalók mellett elsősorban a fegyelemre és rendre figyeltek fel. <<Képek>>
Európa Napja
Május 8-án a XII. A osztály csapata (Bitai Etele, Daczó Árpád, Oláh-Gyepesi István és Pap Tímea) dicséretben részesült az Európa Napja alkalmával Kovásznán szervezett versenyen. Tanulóink Hollandia jellegzetességeit mutatták be színes, ötletes sátrukban. Kísérő tanár: Csere Gyöngyvér.
Csíki Székely Múzeum - Rejtélyek, sorsok, múmiák
Április 29-én Kocsis Kinga és Nagy Réka tanárok szervezésében és kíséretében diákjaink egy csapata meglátogatta a Csíki Székely Múzeum Rejtélyek, sorsok, múmiák című kiállítását. A tanulók nagyon sok érdekes élménnyel tértek vissza a kirándulásról. <<Képek>>
Országos Technológia Tantárgyverseny
Április 17. és 21. közt Pataki Botond (XII.A) részt vett a Drobeta Turnu Severinben szervezett Országos Technológia Tantárgyversenyen. Az első napon a versenyen részt vevőket ünnepélyes fogadtatásban részesítették a szervezők. Az írásbeli megmérettetésre 18-án került sor (sajnos a tételek fordítását a kisebbségi tanulók számára nem biztosították). Délután a résztvevők meglátogatták a város látványosságait. Másnap a majdnem 120 tanuló és kísérő tanár hajókiránduláson vett részt, megtekintették a Vaskaput, is. 20-án került sor a verseny gyakorlati részére, este már sor került az eredményhirdetésre is. Iskolánk tanulója dicséretben részesült, ami nagyon szép eredménynek számít egy ilyen rangos versenyen. Felkészítő tanár: Varga Tünde-Zselyke, kísérő tanár: Rápó Árpád volt.
Diákkonferencia
Április 15-én négy diákunk vett részt a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpontban szervezett Diákkonferencián. András Zsuzsanna és Kádár Tilda Mária (XIII.B) magyar nyelv és irodalomból, Huszár Mária és Kolumbán Kincső (X.B) földrajzból mutatott be egy-egy dolgozatot. Felkészítő tanárok: Czibak Emília, Komán László – kísérő tanár: Czibak Emília.
Mátrix matematika csapatverseny
Április 15-én került sor a Fazakas Mária tanárnő által hagyományosan megrendezett Mátrix matematika csapatversenyre. A verseny főként az érettségi előtt álló végzős osztályoknak szólt, illetve a magukat megmérettetni vágyó XI. osztályosoknak. Az idei résztvevők: a XI.A, XIIA, XIIIB és XIII.C osztály tanulói.
Nemzetközi Építészeti Diákkonferencia
Április 8. és 10. közt Oláh-Gyepesi István, Daczó Árpád és Horváth Zsolt (XII.A) részt vettek az Udvarhelyen megrendezett Nemzetközi Építészeti Diákkonferencián. Kísérő tanáruk: Csere Gyöngyvér és dr. Péter Sándor
Pajkos
Megjelent a "Pajkos" Iskolaújság <<Tovább>>
A szeretet ára - gondolatok húsvétra
A szenvedést valójában nem lehet kívülről megérteni. A szenvedés titkába csak szenvedve leszünk képesek behatolni. Jóllehet nem is lehet megérteni, hanem megtanulni vele együtt élni, feldolgozni és beépíteni életünkbe. Virágvasárnap Jézus nagy örömujjongás közepette ünnepélyesen vonul be „övéihez”, utána hagyja, hogy az emberek kicsúfolják és keresztre feszítsék. Ez a cselekedete igazolja, hogy Ő nem az ellenségeinket leigázó Isten, hanem a szerető és értünk szenvedni tudó Isten-ember. A szeretetben hozzánk érkező Isten szamárháton vonul be Jeruzsálembe. E tette által akarja tudatossá tenni minden kor embere számára: aki nem képes a szenvedések vállalására, abban nincs igazi szeretet. Aki nem képes embertársaiért áldozatokat is vállalni, az nem él igazi életet, mert az igazi élet szeretettel teljes élet és próbaköve a szenvedés. A szenvedés a valóság, amellyel adott esetben meg kell barátkoznunk. Maga Isten az, aki szenvedésével ilyen magas árat fizetett szeretetének jeleként. E gondolatok jegyében szerveztük meg a IX.A, B, C, X.C, D és a XI.A osztállyal a Passió film megnézését. Kovács Ungvári Noémi és Ráduly-Faragó Szidónia vallástanárnők, valamint Fosztó Erzsébet könyvtáros nő szervezésében. <<Képek>>
MŰVELTSÉGI VETÉLKEDŐ
A verseny március 7-én kezdődik! A játékban elsősorban általános műveltségre vonatkozó kérdéseket teszünk fel. Minden kérdés esetében négy válaszlehetőségből kell egyre tippelnetek. Egy kérdéssor tizenöt kérdésből áll, a verseny pedig hat kérdéssorból. Tehát összesen hat kérdéssorra kell leadni a megoldásokat. A megoldásokat minden pénteken 11 óráig lehet leadni a könyvtárban, vagy el lehet küldeni a következő e-mail címre: muveltsegivetelkedo@yahoo.com
A víz világnapja
A víz világnapjáról az idén sem feledkeztünk meg, sőt ezúttal rendezvényünk interdiszciplináris jellegű volt. A környezetvédelem és főként a víz, az ivóvíz fontosságára a tanulók rajzokkal, vízimalom makettekkel hívták fel a figyelmet. Ráduly Izabella (XI.A) és Mogea Zsolt (IX.A) verset szavalt, Szabó Renáta és Zsigmond Mónika (IX.B) mesét olvasott fel bolygónk éltető eleméről. A résztvevők betekintést nyerhettek a víz irodalomban, művészetekben, mitológiákban előforduló szimbolikus jelentéseibe is. A rendezvény egyik lényeges mozzanata a csapatverseny volt, mely során a tanulók bemutatták a vízről előzetesen elkészített PowerPoint prezentációikat és kvíz kérdések megválaszolásával mérték össze tudásukat.
A verseny végeredménye:
I. hely: XIII. B (András Zsuzsanna, Demeter Tünde, Sándor Attila)
II. hely: IX. C (Andok Arnold, Baciu Endre, Florea Levente, Molnár Zsolt, Zsigmond Nándor)
III. hely: IX. A (Bartha Szende, Csutak Tünde, Zoltáni Boglárka)
IV. hely: XII. A (Bitai Etele, Daczó Árpád, Horváth Zsolt)
V. hely: IX. B (Szabó Renáta, Zsigmond Mónika)
(szervező tanárok: Csere Gyöngyvér, Drd. Szőke Anna-Mária) <<Képek>>
1848-49-es Forradalomra és Szabadságharcra Emlékeztünk
Mint minden évben, az idén is több eseménnyel emlékeztünk az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra. Március 15. egész napos történelemórát jelentett iskolánk tanulói számára: reggel kilenc órától Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regénye alapján készült filmet tekintettük meg a díszteremben, majd 11.30-tól került sor a Nagy Réka tanárnő által szervezett, immár hagyományosnak nevezhető történelem vetélkedőre. Az idén a csapatok három próbában mérettettek meg: készíteniük kellett egy a szabadságharc valamely mozzanatához, személyéhez kapcsolódó tematikus rajzot, a rajzhoz rövid szöveget kellett csatolniuk és felolvasniuk, illetve el kellett szavalniuk egy, a témához illő költeményt. A zsűri ezen kívül a megjelenést – az alkalomnak megfelelő ruházatot is pontozta. A verseny díjazott csapatai:
I. hely: XI.B (Bartha levente, Fogadós Zsuzsa, Kertész Judit, Kiss Melánia)
II. hely: XIII. B (Demeter Tünde, Gotsmán Edit, Péterfi Tímea, Plugor Réka)
III. hely: X.B-XI.A (Balázs Melánia, Huszár Mária, Kolumbán Kincső, Péterfi Ervin)
A délelőtt folyamán a katolikus temető honvédsírjaira évente koszorút helyező XII.A osztály ünnepélyesen átadta e megtisztelő feladatot a IX.A osztálynak, majd a tanulók a két osztályfőnök (Komán László és György Piroska) kíséretében együtt rótták le tiszteletüket a szabadságharc elesett hősei előtt.
Végül délután egy órakor került sor a Bod Péter Megyei Könyvtár épületén elhelyezett Gábor Áron-emléktábla ünnepélyes megkoszorúzására, mely során, a hagyománynak megfelelően, a Kós Károly Iskolaközpont megtisztelő feladata az első koszorú elhelyezése, Dr. Péter Sándor ünnepi beszéde az egybegyűltekhez, valamint a Kossuth-nóta eléneklése. <<Képek>>
Kispályás Berde Áron teremlabdarúgó-torna
Március 12-13-án került sor immár negyedik alkalommal a kispályás Berde Áron teremlabdarúgó-tornára. Iskolánk válogatottja három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel az első helyen végzett. A további sorrend: 2. Mikes Kelemen Főgimnázium, 3. Puskás Tivadar Iskolaközpont, 4. II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakkö¬zépiskola és Kollégium, 5. Berde Áron Közgazdasági és Köz¬igazgatási Szakközépiskola, 6. Székely Mikó Kollégium. Csapatunk tagjai: Szép Szabolcs (X.F) – kapus, Bács Nimród (XII.A), Bordás Zoltán (XII.A), Furus Áron (XIII.C), Hosu Norbert (XI.A), Katona Csaba (XIII.C), Kiss Csaba (XII.A), Pusztai Attila (X.C), Zölde Ferenc (X.C), Zsidó Zsombor (XI.C).
(Edző és kísérő tanár: Pulugor József) <<Képek>>
Farsang
A Kós Károly Iskolaközpontban márciusban szervezték meg a karnevált, melynek célja a szórakozás és szórakoztatás volt. Ezért a szervezők, vagyis a diáktanács tagjai versenyszámokat dolgoztak ki a vállalkozó szellemű diákok számára. A versenyzők párokat alkotva minden erejüket és leleményességüket bevetve borotváltak lufit – ebben a srácok ügyeskedtek, a lányok kissé ügyetlenkedtek –, táncoltak újságpapíron, amelyet minden egyes zeneszámnál félbehajtottak, mígnem már egymás nyakában ülve próbáltak a zene ritmusaira billegni, majd énekeltek, limbóztak, és viccesebbnél viccesebb jeleneteket adtak elő. Kalapból húzták ki a nyertes tombolaszelvényeket. A nyeremények közt volt sokkoló, kedves és hasznos is, mint a túrórudis csésze, különböző maszkok, fényképtartó, béka, bogár. A zenei aláfestést a két lemezlovas, Daczó Árpád és Oláh-Gyepesi István szolgáltatta Móric, a szalmabábu felügyeletében. Részvételük emlékeként diplomákban részesültek. Az est további részében a tanárok és diákok teát, zsíros kenyeret és fánkot fogyaszthattak. A résztvevők ugyan nem tolongtak az ajtónál, de a jókedv azért betöltötte a termet. <<Képek>>
Színes fizika és kémia
Február 26-án Szőke Anna-Mária tanárnő szervezésében került sor a „Színes fizika és kémia” elnevezésű versenyre, mely során a tanulók kémiai és fizikai kísérletek elvégzésében mérhették össze tudásukat. A kísérletek alapanyagát bármely háztartásban megtalálható, a hétköznapokban is gyakran használt anyagok képezték: szódabikarbóna, ecet, citrom, pirospaprika stb. A verseny eredménye:
I. hely: XI.A (István Katinka, Nagy Orsolya, Putyer Beáta, Szász Orsolya)
II. hely: IX.A (Bartha Szende, Bujdos Gellért, Csutak Tünde)
III. hely: IX.C (Andok Arnold, Borbáth Nándor, Molnár Zsolt, Selariu István)
IV. hely: IX.B (Bálint Kincső, Köllő Szidónia, Szabó Renáta, Zsigmond Mónika)
<<Képek>>
Német nyelvű szavalóverseny
Február 23-án német nyelvű szavalóversenyre került sor iskolánkban. Húsz tanuló vállalta a nem egyszerű feladatot, mindenki tudásához, képességeihez mérten választott verset. Volt, aki felolvasott, volt, aki megtanulta a verset – a verseny elsődleges célja a bátorítás volt, a tanulók nyelvtanulásának ösztönzése. Míg a zsűri tagjai elsősorban a szavalatokra figyeltek, a közönség nemcsak ezeket hallgatta, hanem a versek magyar fordításának kivetítését is követhette. Mivel a verseny viszonylag nagy érdeklődésnek örvendett, valószínű, lesz folytatása.
A díjazott tanulók: I hely Huszár Mária (X.B), II. hely Máté Katalin (XI.B), III. hely Nagy Andrea (XII.A), dicséret: Mogea Zsolt (IX.A) és Balázs Melánia (X.B) (Szervező és felkészítő tanár: Balázs Emőke) <<Képek>>
Szalagavató Ünnepély
Pénteken, 18-án került sor a maturandusz ünnepségre. A szervezők (a XI. A és osztályfőnökük: Farkas Gizella valamint a XI. B és osztályfőnökük: Albu Lajos), de a végzős diákok is, kitettek magukért. A résztvevők többsége szerint az utóbbi évtizedben nem volt ennyire szép, megható, ötletes, tartalmas szalagavató ünnepségünk. Az igazgatók üdvözlő beszédét a végzős tanulók produkciói követték. A XIII. B és C osztályok Karinthy Frigyes elbeszélései alapján összeállított jelenetsorozatot adtak elő (felkészítő tanárok: Czibak Emília és György Piroska), a XII. A osztály dalokkal, versekkel, szép gondolatokkal készült Csere Gyöngyvér és Gajdó Ödön segítségével. Az előadást a három osztály képes-zenés pps-összeállítása követte. Az előadást két tánc-betét is színesítette, a végzősök rock’n roll-t majd záró mozzanatként egy szép keringőt adtak elő (a táncokat Csere Gyöngyvér tanárnő tanította be). Természetesen sor került a maturanduszhét próbáinak összegzésére, valamint a szalagavató királyának és királynőjének megválasztására is. Végül Farkas Gizella tanárnő egy kis tanulságos történetet – Egy csésze kávé – ajándékozott a végzősöknek (és nem csak). A két órás előadás után jöhetett a megérdemelt szórakozás, bulizás. <<Képek>>
Maturánduszhét
Február 14. és 17. közt tartottuk a maturanduszhetet. A végzős tanulókra négy „nehéz” nap várt, ugyanis a szervezők érdekesnél érdekesebb versenyszámokból és feladatokból álló programot állítottak össze számukra. Hétfő a „Mesefigura nap” volt. A végzősöknek mesefiguráknak öltözve több mese szálát és motívumait egy mesébe kellett egyesíteniük, majd azt előadniuk. A nagyszünet kis feladata a piros szívek egymásra találása, a párkeresés volt. Kedden a „Groteszk nap” következett, mely folyamán a végzősöknek groteszk jelmezt kellett viselniük. A nap második feladata a fordított órák tartása volt. A XII. A-ban földrajz-, a XIII. B-ben kémia-, a XIII. C-ben románórát tartottak a tanulók. (Hogy a fordított órák kapcsolatban álltak-e a nap „groteszk” jelzőjével, nem tudjuk, nem is firtatjuk ;)) A szerdai nap reggeli tornával kezdődött, majd a nagyszünetben a tanulók bemutatták jelmezeiket – ugyanis a szerda „Jelmez nap” volt. Ez esetben sem panaszkodhattunk, színes, kreatív, humoros maszkok sokasága vonult fel az udvaron. A nagyszünetben egy másik feladat is várt a végzősökre: tanulókat kellett toborozniuk, és minél hosszabb emberkígyót létrehozva egy megadott épület (A, C vagy D épület) felé kellett egyes sorban vonulniuk. Csütörtök a „Sztár nap” volt, a tanulók kedvenc énekesüknek öltöztek be. A jelmez természetesen még nem biztosította a sztárságot, az „énekeseket” meglepetés, karaoke várta. A nap másik feladata három tárgy (egy sál, egy sapka és egy lyukas zokni) megkeresése volt. <<Képek>>
Holokauszt Emléknap
Január 27-én, a Holokauszt Emléknapon, a második világháború lágereiben meggyilkoltakra, a holokauszt áldozataira emlékeztünk. A IX.A, X.C, XI.A és XIII.C osztályok tanulói A zongorista című Oscar-díjas filmet tekintették meg ez alkalomból. Szervező tanárok: Balázs Emőke, Fazakas Mária, Nagy Réka.
Teremlabdarúgás
Január 22-23-án iskolánk kispályás teremlabdarúgó csapata a városi bajnokságon játszott mérkőzések során az A. csoportban II. helyen végzett.
Magyar Kultúra Napja
Január 21-én iskolánk könyvtárában ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját. Dr. Péter Sándor, György Piroska és Csere Gyöngyvér tanárok a IX.A és IX.B, valamint a X.F osztályos tanulókkal beszélgettek el e nap és egyben a magyar kultúra fontosságáról, kiemelkedő alakjairól, értékeinkről és ezek ápolásáról.
Kannst du Deutsch?
Január 19-én Balázs Emőke tanárnő szervezésében került sor a Kannst du Deutsch? német nyelvű írásbeli vetélkedőre, melynek elsődleges célja a német nyelv tanulásának népszerűsítése iskolánk tanulói körében. A versenyen résztvevő 19 tanuló a Szabadidő és utazás témakörben mérte össze fogalmazási készségét, szókincsét, de földrajzi ismereteit is.
A díjazottak: I. hely Nagy Andrea (XII.A), II. hely Putyer Beáta (XI. A), III. hely Már Brigitta (XII.A), dicséret Gábor Adél (XIII.B) és Sándor Lilla (XI.B). <<Képek>>
Pajkos
Megjelent a "Pajkos" Iskolaújság <<Tovább>>
Eminescu-hét
Január 14. és 18. között az iskolánkban szervezett Eminescu-hét keretén belül emlékeztünk Mihai Eminescu költő születésének 161. évfordulójára. Ez alkalomból a IX. illetve a XI-XIII. osztályos tanulók Csere Gyöngyvér szervezésében színes, változatos feladatokban bővelkedő vetélkedőn mérték össze Eminescuval kapcsolatos tudásukat, de egyben ügyességüket is. A költő életére és munkásságára vonatkozó kérdéssor megválaszolása mellett a tanulók Eminescu verseket szavaltak, illusztrációkat készítettek a költő verseihez, de volt puzzle és versszak-rekonstruálási feladat is. 18-án a román katedra tagjainak szervezésében verses-zenés bemutatóra került sor. A tanulók verseket szavaltak, a „páratlan a költő” portréját fényképek, rajzok, grafikák segítségével, a költő barátainak vallomásait fölhasználva alkották meg. Volt PowerPoint-bemutató is, mely Eminescu aforizmáiból, négysorosaiból nyújtott egy csokorra valót az egybegyűlteknek.
A 14-i verseny eredménye:
     1. hely: Tigris - IX.A
     2. hely: Copiii Eminovici - IX.C
     3. hely: Minovici - IX.A
     Dicséret: Nimic - IX.A
     Dicséret: Stelele - IX.C
A 17-i versenyen részt vevő csapatok: M.E.B.O. (XI.A), Stelele (XIII.B), Fluturaşii roz (XIII.B), Luceafărul (XII.A) és Oriunde oricând (XIIA, XIII.C). <<Képek>>
Karácsonyi Ünnepély
December 20-án iskolánk tanulói, tanárai és alkalmazottai megünnepelték a karácsonyt. A tartalmas műsor első felében dr. Péter Sándor, Kiss Imre igazgató és Gheorghiu Valeria igazgatóhelyettes köszöntőjét követően a tanulók egy csoportja a vallás- és magyar katedra tanárainak közreműködésével verseket, karácsonyi dalokat, a szeretet fontosságát hangsúlyozó szép idézeteket adott elő. Ezt követően Zelenák József evangélikus lelkész szólt az egybegyűltekhez, az imát az ünnepség második része követte. A diáktanács tagjai Gajdó Ödön gitárkíséretében, Csere Gyöngyvér tanárnő segítségével magyar és román nyelven adtak elő karácsonyi, ünnepi énekeket, slágereket. A dalolás végén a diáktanácsosok szétosztották a tanulók által készített ajándékokat: a karácsonyi üdvözleteket. <<Képek>>
Karácsonyi üdvözletek készítése
A X.B, XI.B és XIII.B osztályos tanulók Balázs Emőke tanárnő segítségével december 9. és 20. között karácsonyi üdvözleteket készítettek, amelyeket a karácsonyi ünnepség alkalmával az iskola alkalmazottainak ajándékoztak <<Képek>>
Mikulás buli
December 9-én került sor a Diáktanács és Csere Gyöngyvér tanárnő szervezésében a Mikulás bulira. A karácsonyfa és karácsonyi égők teremtette ünnepi hangulatot az öko-divatbemutató fokozta sok ötletes, ünnepi jelmezzel. <<Képek>> Láthattunk Rudolf szarvast, Krampuszt, Angyalt, Karácsonyfát stb. A tombolán sok kis ajándéktárgyat sorsoltak ki, a fődíj egy szép női sál volt. A bulit karaoke tarkította, volt rövid break-dance bemutató is. A diákok, tanárok egyaránt jól érezték magukat. <<Képek>>
EGY DOBOZNYI SZERETET
December 20-án az iskolánk Diáktanácsa által szervezett EGY DOBOZNYI SZERETET akció során összegyűlt játékokkal és ajándékokkal – meleg kesztyűkkel, sálakkal, sapkákkal -, valamint az akciót támogató Bon Sweet Bon kft. édességekből álló adományával a Diáktanács tagjai a kisegítő iskola I-IV. osztályos tanulóinak szereztek kellemes karácsonyi meglepetést. Az ajándékok mellett diákjaink zenés műsorral is kedveskedtek a kicsiknek.
EGY DOBOZNYI SZERETET
A Kós Károly Iskolaközpont DIÁKTANÁCSA ilyen formában ajándékozza meg 2010 KARÁCSONYÁN a nehezebb körülmények között élő gyermekeket.
Egy SZERETETDOBOZBA mindenféle jó állapotú ajándékot összegyűjtünk: kisautót, babát, plüssjátékot, világító vagy hangot adó játékot, társasjátékot, mesekönyvet….sőt írunk pár személyes sort is.
Amennyiben úgy döntöttél, hogy részt veszel a DIÁKTANÁCS karácsonyi akciójában, akkor a következőket kell tenned:
Igazán nem az számít, mit teszel a dobozba, hanem, hogy milyen szívvel.
Az Egy doboznyi szeretet ajándékok a következő dolgok lehetnek:
     • rajzlapok, kifestő, vízfesték, ecset, színes ceruzák, filctollak vagy kréták
     • egy jó meleg sál, sapka, vagy egy pár kesztyű
     • továbbá egy szép könyv vagy kedves játék, amelynek gyermekként Te is biztosan örültél!
December 17-ig várjuk mindenki felajánlását a KÖNYVTÁRBAN a DIÁKTANÁCS majd eljuttatja a gyerekekhez.
Mindenki felajánlását a gyermekek nevében is köszönjük!
Adventi koszorúk készítése
A XIII.B osztály tanulói, Csere Gyöngyvér tanárnő kíséretében adventi koszorúkat készítettek a Tanulók Házában berendezett műhelyben. Fűzfakarikákra spárgából koszorúalapot bogoztak, teletűzdelték fenyőágakkal, majd díszítették tobozokkal, magokkal, szárított virágokkal. Végül minden koszorúra rákerült a négy viaszgyertya. <<Képek>>
Vörösmarty Mihály születésének 210. évfordulója
December első hetében a magyar katedra szervezésében zenés-verses összeállításra került sor Vörösmarty Mihály születésének 210. évfordulója alkalmából. A IX.A, X.B, XI.A, XIII.B és XIII.C osztályok diákjai Vörösmartyt mint szerelmes férfit mutatták be néhány Csajághy Laurához írt verse révén, illetve a hozzá írt leveleiből is idéztek. A rendezvény zárómozzanataként Hadházi Norbert (IX.A) és Sigmond Enikő (XI.A) a Csongor és Tünde című mesedráma egy jelenetét adták elő. <<Képek>>
PRO WOOD Asztalosverseny
A Brassói Transilvania Egyetem Faipari Mérnöki Kara és a Kovásznai ASIMCOV szervezésében a profilnak megfelelő szakközépiskolák végzős diákjai számára rendezett PRO WOOD Asztalosversenyen iskolánkat Vajda Levente és Bíró Károly (XIII.C) képviselte. A tanulóknak négy óra állt rendelkezésükre, hogy elkészítsék a versenytárgyat: egy zsámolyt. Mialatt az elbíráló bizottság megvizsgálta a munkákat és kijelölte a díjazottakat, a tanulók megtekinthették a fakultás laboratóriumait és állandó kiállítását. A versenyen Vajda Levente második helyen végzett, ezáltal iskolánk ingyenes előfizetést nyert az „Intarsia” szakfolyóiratra. Ugyanakkor iskolánk együttműködési szerződést kötött a Faipari Mérnöki Karral, illetve a Kronospan céggel. Kísérő tanárok: Mátyás Erzsébet, Bálint Sámuel.
Berde Áron Természettudományi Emlékverseny
A Berde Áron Szakközépiskolában november 13.-án szervezett Berde Áron Természettudományi Emlékversenyen („A kémia világa”) iskolánk két csapata vett részt. A vetélkedőn a tanulók fizika- és kémiaismeretüket mérték össze. A tizenegyedik osztályos tanulóink (Grigore Alina, Nagy Orsolya, Putyer Beáta, Ráduly Izabella - XI.A, Máté Katalin - XI.B) dicséretben részesültek, a kilencedikesek (Bujdos Gellért, Bartha Szende, Csutak Tünde, Zoltáni Boglárka - IX.A, Molnár Zsolt - IX.C) az ötödik helyen végeztek. Felkészítő tanárok: Farkas Gizella, Szőke Annamária.
Szakközépiskolások Megyei Német Nyelvű csapatvetélkedője
November 24-én került sor iskolánkban a megye szakközépiskolásainak első német nyelvű csapatvetélkedőjére Balázs Emőke (Kós Károly Szakközépiskola) és Ambrus Ilse (Constantin Brancusi Szakközéiskola) szervezésében. A verseny célja a német nyelv és kultúra népszerűsítése, szakközépiskolai tanulókkal való megkedveltetése, Az esemény lényeges hiánypótló szerepet tölt be, ugyanis mindeddig nem rendeztek német nyelvű vetélkedőt kizárólag szakközépiskolák számára. A verseny idei témája Berlin volt, a résztvevő nyolc csapatnak a német fővárosról, Berlinnel kapcsolatos érdekességekről kellett egy Power-Point-bemutatót készíteniük és bemutatniuk. Minden résztvevőnek gratulálunk.
     1. hely: Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola (Barót) Forgács Renáta, Gál Enikő, Márkó Krisztina, Ráduly Laura (XI.osztály) felkészítő tanár: Dancs Éva
     2. hely: Kós Károly Szakközépiskola (Sepsiszentgyörgy) András Zsuzsa, Demeter Tünde, Gotsmán Edit, Kádár Tilda, Sándor Attila (XIII. osztály) felkészítő tanár: Balázs Emőke
     3. hely: Kőrösi Csoma Sándor Szakközépiskola (Kovászna) Gyönös Róbert, Szabó Ottó, Székely Zsigmond Zoltán, Torró Sándor József (XI. osztály) felkészítő tanár: Boni Csilla
Dicséret:
Apor Péter Mezőgazdasági Szakközépiskola (Kézdivásárhely) Keresztes Erzsébet, Ráduly Renáta, Gál Elvira-Kinga (XII. osztály) felkészítő tanár: Lakatos Szilvia, Berde Áron Gazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola (Sepsiszentgyörgy) Bálint Beáta, Sorbán Tünde, Zsakó Hajnalka, Prundaru Robert (XI. osztály) felkészítő tanár: Török Andrea Constantin Brâncuşi Szakközépiskola (Sepsiszentgyörgy) Simonca Andrada, Derta Marian, Lőte József, Nagy Éva) felkészítő tanár: Ambrus Ilse Puskás Tivadar Szakközépiskola (Sepsiszentgyörgy) Nográdi Csaba, Demeter Csaba, Juga Árpád, Csulak Hunor (XII. osztály) felkészítő tanár: Cîndea István Puskás Tivadar Szakközépiskola (Sepsiszentgyörgy) Egri Barna, Tamás Magor, Dónáth Norbert, Német László (IX. osztály) felkészítő tanár: Sólyom Gecse Lilla. <<Képek>>
Karaoke verseny
Október 29-én iskolánkban Karaoke versenyt szerveztünk. A tizenöt jelentkező becsülettel állta a próbát, kellemes meglepetések is voltak: egyrészt egyes versenyzők hangja váltotta ki a zsűritagok dicséretét, másrészt a dalválasztás bizonyította, hogy diákjaink zenei ízlése nem is rossz, sőt. A zene és szórakozás mellé jól jött a tea és zsíros kenyér is. Legjobb énekesnek Badi Réka (XI.A) bizonyult, második helyen Bujdos Gellért (IX.A), harmadikon Mogea Zsolt (IX.A) végzett. A szervezők már a következő versenyt tervezgetik. <<Képek>>
Látogatás a Keleti-Kárpátok Múzeumába
Ugyancsak október 29-én látogatott el a IX.F és a X.F osztály a Keleti-Kárpátok Múzeumába, ahol a tanulók az agyagozó műhelyben szép kis agyagbögréket készítettek. Kísérő tanárok: Balázs Emőke, Nagy Réka, Soós Annamária <<Képek>>
Kriza János Mese- és Balladamondó Verseny
Október 22-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartották az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szervezésében rendezett Kriza János Mese- és Balladamondó Verseny megnyitóját. A balladamondók versenyének iskolánk adott otthont. Az első díjat Lestyán Attila, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium tanulója nyerte. Iskolánkat Kertész Judit (XI.B) képviselte. Felkészítő tanára: Czibak Emília.
Bűnözés-megelőzési Kupa
A helyi szinten szervezett Bűnözés-megelőzési Kupán iskolánk kispályás focicsapata a III. helyen végzett. Felkészítő tanár: Pulugor József.

2009-2010

Kós Károly-napok
Iskolánk ünnepére, a Kós Károly-napokra, május végén, 27-28-án került sor. Az idén is nagyon változatos műsorrend várta a részt venni kívánkozó diákokat és tanárokat. A tanulók számos versenyen mérhették össze tudásukat és ügyességüket: a frazeológiai versenyen a tanulók román és magyar nyelvtudása mérettetett meg, az általános műveltségi vetélkedőn 50 változatos, elgondolkodtató kérdésre kellett megtalálniuk a helyes választ, az osztályok közti versenyen kvízkérdések, ügyességi próbák és karaoke várta a versenyzőket. <<Képek>> Ugyancsak népszerű volt a Counter-Strike-, a Honfoglaló-, valamint a logikai verseny is. Az agytorna mellől nem hiányozhattak a sporttevékenységek sem: a tanár-diák kosárlabda mérkőzés mellett megrendezték az iskola bajnokcsapata és a végzős diákok csapata közti focimeccset is. A gasztronómia kedvelői számára főzőversenyt rendeztek, ahol finom sütemények és vicces szendvicsek készültek. <<Képek>> A rajzolni kedvelők angol nyelvű képregény készítésében, illetve híres személyiségek portrérajzában mérhették össze tehetségüket.
A verseny-jellegű eseményeken kívül számos más, érdekes rendezvényre is sor került: az irodalmi kávéházban múlt századi készülékek (patefon, lemezjátszó, rádió, telefon, magnetofon) hangulatteremtő társaságában Petőfi versek hangzottak el. <<Képek>> Power-point-os bemutatón a tanulók a világegyetem keletkezésének mítoszairól tartottak rövid előadásokat. Ismét megrendezték a már hagyományosnak nevezhető divatbemutatót. <<Képek>> A divatos, elegáns, színes kollekciót egy ökologikus – újrahasznosítható anyagokból készült divatbemutató egészítette ki. <<Képek>> A Kós Károly napok változatos programja mindenki számára nyújtott szórakozási, megmérettetési lehetőséget, reméljük jövőben sem lesz ez másként.
Műveltségi vetélkedő
A tanulók körében népszerűségnek örvendő általános műveltségi vetéledő csapatversenyét, a „Ki mit tud?”-ot, a Kós Károly-napok során rendeztük meg. A 15 csapatban versenyző 56 tanulónak 50, a legkülönbüzőbb témakörökből összeállított kvízkérdésre kellett válaszolnia.
A díjazott csapatok:
Esélyt nem adunk – Váncsa Attila, Csortán Lóránt, Ferencz Hunor, Bartha Zsolt XIII.G
Csak csajok – Kádár Tilda, Demeter Tünde, Gotsmán Edit, Plugor Réka XII.B
Arany ászok – Gergely Zoltán, Roman Tas, Sükeji Tímea, Kelemen Klementina XI.B
Végzősök – Hadnagy Éva, Kányádi Zita, Bedő Kinga, Darabont Zsuzsanna XIII.C
King’s Age – Lőcsei István, Nyerges Szilveszter, Laczkó Lóránd, Hosu Csaba XII.C
<<Képek>> <<A Verseny kérdései>>
Remekművek a 19. századi magyar festészetből
Ugyancsak májusban került sor Nagy Éva és Kocsis Kinga tanárnők szervezésében a „Remekművek a 19.szazadi magyar festeszetből” című vetélkedőre. A résztvevő 6 csapat tagjai (X.A, XI.A – 2-2 csapat, XII.B, XII.C, XIII.G) jutalomként meglátogatták a Csíki Székely Múzeum e témájú kiállítását.
Egy fiatalabb Európáért
Májusban Putyer Beáta (X.A), Badi Réka (X.A), Ferencz Hunor ( XIII.G) és Váncsa Attila (XIII.G) tanulók részt vettek az „Egy fiatalabb Európáért” (Pentru o Europa mai tanara) elnevezésű vetélkedő megyei szakaszán. Felkészítő és kísérő tanáruk: Nagy Éva.
Megyei interdiszciplináris és szakmai versenyek
A technikai katedra tagjai az idén is megrendezték a szaktantárgyversenyek iskolai szakaszát, és tanulókat készítettek fel a megyei interdiszciplináris és szakmai versenyekre. Tanulóink a következő eredményeket érték el:
     I. hely: Ráduly Zsuzsanna – XI. osztály – textilipari konfekció szak (jegy: 8,80)
     I. hely: Papp Róbert Csaba – asztalos szak (jegy: 8,96)
     II. hely: Gavriloaie Zsófia - XI. osztály – textilipari konfekció szak (jegy: 8,63)
     III. hely: Gotsman Edit – XII. osztály – textilipari technikus szak (jegy: 8,10)
     Dicséret: Paduraru Mihail – festő-kőműves szak (jegy: 7,66)
                   Demeter Tünde - XII. osztály – textilipari technikus szak (jegy: 7, 05)
                   Szakács Jenő - festő-kőműves szak (jegy: 7, 03)
Matematika
Az Matematika Országos Tantárgyverseny helyi szakaszán a X.A és XI.A osztály két-két tanulója vett részt. Sigmond Enikő (X.A) továbbjutott a megyei szakaszra. Felkészítő tanára: Fazakas Mária
Iskolarádió
A Komán László és Nagy Éva tanárok koordinálta Diáktanács valamint a XI. A osztály tanulóinak odaadó munkája váltotta valóra tanulóink egyik legnagyobb álmát: az iskolarádió beindítását. Köszönet a szponzoroknak és a várpalotai Faller Jenő Szakképző Iskolának, testvériskolánknak, a segítségért, adományokért.
Az 1848-49-es szabadságharcra emlékeztünk
Március 11-én Nagy Éva tanárnő szervezésében versennyel emlékeztünk az 1848-49-es szabadságharcra. A történelmi tudás mellett a diákoknak kreativitásból is bizonyítaniuk kellett, ugyanakkor külön díjaztuk a korhű ruhában megjelenő versenyzőket is.
     I. hely XI.B osztály (Sükeji Tímea, Roman Tas, Gergely Zoltán, Kelemen Klementina)
     II. hely XII.B osztály (Gotsman Edit, Sándor Attila, Kádár Tilda, Demeter Tünde)
     III. hely XIII.C osztály (Hadnagy Éva, Crenganis Cristina, Kányádi Zita, Bedő Kinga)
     Különdíj a történelmi tudásért: XIII.G osztály
     Különdíj a korhű ruhákért és frizurákért: XIII.C osztály
<<Képek>>
MŰVELTSÉGI VETÉLKEDŐ
A verseny március 8-án kezdődik! A játékban elsősorban általános műveltségre vonatkozó kérdéseket teszünk fel. Minden kérdés esetében négy válaszlehetőségből kell egyre tippelnetek. Egy kérdéssor tizenöt kérdésből áll, a verseny pedig hat kérdéssorból. Tehát összesen hat kérdéssorra kell leadni a megoldásokat. A megoldásokat minden pénteken 11 óráig lehet leadni a könyvtárban, vagy el lehet küldeni a következő e-mail címre: muveltsegivetelkedo@yahoo.com
Az idén osztálykirándulásokra is sor került:
A XI.B és IX.C osztályt a Sinaia-Peles kastély-Brassó útvonalra Farcas Veronica és Czibak Emília tanárok kísérték el, a XI.A osztály októberben a Nagykőhavasra kirándult Komán László osztályfőnökkel. A XI.A osztály márciusi kirándulásának útvonala Sepsiszentgyörgy-Tusnád-Csíkszereda-Gyímes volt. Kísérő tanáraik: Komán László és Kocsis Kinga.
Éljünk Egészségesen
Február 25-én az egészséges életmódról beszéltünk. A bemutatót tartó tanulók a következőket fogalmazták meg. Ez az életmód kialakítás egy hosszú távú program, de ha betartjuk, azaz odafigyelünk arra, hogy mivel ápoljuk és tápláljuk a testünket, a pozitív hatását is hosszú távon élvezhetjük! Egyszer élünk… éppen ezért éljünk minőségi módon, tiszta, alkotó gondolatokkal, életerős szervezettel és némi odafigyeléssel! Életmódunk változtatására pedig soha sincs késő; felelősek vagyunk önmagunkért, egészségünkért. Mert bár megvásárolni nem tudjuk, de gondoskodhatunk róla! Ha megértjük szervezetünk működését, felismerjük jelzéseit, megerősítjük védekező és önkorrekciós mechanizmusait, közelebb kerülhetünk a hosszabb, egészséges, élhetőbb élethez. Az egészséges életmód sorozatunkban minisorozatokkal és bejegyzésekkel segítünk abban, hogy életmódunkon változtatni tudjunk. <<Képek>>
Szalagavató ünnepség
Január 28-án sor került a szalagavató ünnepségre. A négy végzős osztály tanulóinak meglepően érdekes és ötletes előadását rövid buli követte. <<Képek>>
Magyar Kultúra Napja - a Himnusz születésének napja
Január 22-én ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját. A tanulók zenés kísérettel verseket, dalokat adtak elő. Dr. Péter Sándor a magyar kultúráról, elsősorban a magyar nyelv, anyanyelvünk, értékéről, megbecsüléséről és ápolásáról szólt a jelenlévőknek.
<<Képek>>
Eminescu-megemlékezés
Januárban sor került a már hagyományosnak számító Eminescu-megemlékezésre. Az idei rendezvény témája: Eminescu életművének kulturális interferenciái. A megemlékezés során a költő életművével, munkásságával kapcsolatos előadások, dolgozatok hangzottak el, a IX.A és X. A osztály tanulói szavalatokkal hajtottak fejet Eminescu emléke előtt.
<<Képek>>
„Do You Speak European?”
Az Európai Régiók Gyűlése által kezdeményezett „Do You Speak European?” („Beszélsz európaiul?”) vetélkedő regionális szakaszán (dec. 8.) iskolánkat a XI. A osztály négy tanulójából álló csapata képviselte. A versenyen induló hét csapatnak multimédiás eszközök (Power Point-bemutató, video) segítségével kellett érvelnie a közös európaiság mellett, a kultúrát, a zenét, a művészeteket, a hagyományokat vagy az európai gondolkodásmódot, életszemléletet emelve ki Európa közös nyelveként. A Cucu András, Már Brigitta, Nagy Andrea és Pataki Botond alkotta csapatunk dicséretben részesült. Felkészítő tanáraik: Kocsis Kinga és Nagy Éva.
Líceumok és Szakközépiskolák Országos Tantárgyversenye
A Líceumok és Szakközépiskolák Országos Tantárgyversenyén tanulóink teremfociban és asztaliteniszben versenyeztek. Focistáink novemberben a városi szakaszon csoportmásodikok lettek, a decemberben Kézdivásárhelyen rendezett asztalitenisz vetélkedőn Máté Katalin (X.B) 3. helyen végzett.
Éljen a grund!
A IX.B, XI.A, XI.B, XI.C és XII.B osztályok tanulói megtekintették a „Bod Péter” Megyei Könyvtárban az „Éljen a grund!” című kiállítást, amellyel a Petőfi Irodalmi Múzeum „A Pál utcai fiúk” című Molnár Ferenc regény megjelenésének századik évfordulóját ünnepelte meg. Az interaktív kiállítás megtekintése után a tanulók megnézték a regény alapján készült játékfilmet is.
Kriza János Országos Balladamondó Verseny
Az idén a Kriza János Országos Balladamondó Versenyen iskolánkat István Katinka (X. A) és Kertész Judit (X. B) képviselte. Felkészítő tanáraik: Czompó Zsófia, illetve Czibak Emília.
1956-os forradalomra emlékeztünk
A magyar katedra tagjai szervezésében az 1956-os forradalomra filmnézéssel emlékeztünk. Több osztály tekintette meg a „Szabadság, szerelem” c. filmet, ugyanakkor tanulóink verseket, dalokat adtak elő.
Megyei középtávfutó verseny
Október 24-én a középtávfutó verseny megyei szakaszán Kis Csaba (XI. A) II. helyezést ért el.
Kovászna Megyei Tanfelügyelőség Kupa
Októberben került sor a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség Kupára, ahol két atlétikai versenyszámban is volt dobogósunk: Kis Csaba (XI. A) 1000 méteres síkfutásban, Bács Nimród (XI.A) súlydobásban végzett a 3. helyen.
Módszertani napok
Októberben matematika- és a német nyelv katedra tagjai a módszertani nap keretén belül látták vendégül kollégáikat. Fazakas Mária interaktív matematikaórát tartott, melyet mind a tanulók, mind a tanárok értékeltek, hasznosnak, ötletesnek, kreatívnak tartottak. A nyíltórát két előadás követte: Fazakas Mária a matematika tanításában használt interaktív módszerekről, Kiss Éva Ildikó pedig Mértani helyes feladatok címmel tartott előadást. A némettanárok (Balázs Emőke, Ilyés Hunor és Kiss Károly) az idegen nyelv szakterem technikai felszereléséről, változatos és kreatív felhasználási lehetőségeiről beszéltek a kollégáknak, audiovizuális, interneten hozzáférhető, ingyenes, illetve maguk által készített segédanyagokat, szemléltető eszközöket, lehetséges óraterveket mutattak be.
Válassz valódi barátot, ne virtuálisat!
Iskolánkból a XI. A osztály és osztályfőnökük, Komán László vett részt a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet és a Kovászna Megyei Művelődési Központja által rendezett „Válassz valódi barátot, ne virtuálisat!” („Alege-ti prieteni reali, nu virtuali”) programon.
Bűnözésmegelőzési Kupa
Iskolánk kispályás focistái IV. helyezést értek el a szeptember 22-23.-án, városi szinten rendezett Bűnözésmegelőzési Kupán.

2008-2009

Kós Károly-napok
Május 20-24 között sor került a Kós Károly-napokra. A változatos műsorrend kiemelkedő mozzanata iskolánk névadó mellszobrának leleplezése volt. Varga Mihály képzőművész alkotását május 22-én 12 órakór avattuk fel a főépület bejárata előtt.
Május - PAJKOS
Megjelent a "PAJKOS" iskolaújság. <<Tovább>> 
A Föld Napja - április 22
Április 22-én megünnepeltük a Föld napját, virág, facsemeték és dísznövények ültetésével, valamint palack és papírgyűjtéssel. Ezt az eseményt a IX.A, X. A, és XI.A tanulói segítségével valósítottuk meg. A Kós Károly napok keretén belül díjazni fogjuk a három osztály közösségét. Kívánunk a Földnek még nagyon hosszú, boldog életet.
Nemzetközi Építész Diákkonferencia
Az idén Szombathelyen (Magyarország) a Hefele Menyhért, Építő– és Faipari Szakképzőiskola volt házigazdája az évente más-más helyen megrendezett Nemzetközi Építész Diákkonferenciának. Iskolánkat ebben az évben három X.A osztályos tanuló képviselte: Daczó Árpád, Horváth Szabolcs, Oláh-Gyepesi István.
Megyei szavalóverseny
A Plugor Sándor Művészeti Líceumban megszervezett megyei szavalóversenyen iskolánk tanulója, Kertész Judit, dícséretben részesült a Radnóti Miklós: Himnusz a békéért címú vers szép előadásáért. (felkészítő tanára: Czompó Zsófia).
Március 15 - Koszorúzás
Március 15-én iskolánk tanulói és pedagógusai koszorúkat helyeztek el a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Emléktáblájánál és az Erzsébet-Parkban található Szabadság szobornál. <<Képek>>
Megemlékezés az 1848-1949-es forradalomra és szabadságharcra

Az ünnepély alkalmából vetélkedőt szerveztünk, majd dr. Péter Sándor tanár úr magyarázó előadást tartott. A nyertes csapatok:

I.díj: Pilvax Kávéház – XIII.D (György Ildikó, Rápolti Melinda, Rétyi Kinga, Váradi Timea),

II. díj: Kemény szelek – IX.A (Badi Réka, Nagy Orsolya, Pap Lóránt, Ráduly Izabella)

III. díj: Ágyúöntők – XIII.D (Gál Etelka, Niczuly Zita, Péter Irénke, Stan Andrea)

Szervezők: Nagy Éva, dr. Péter Sándor, Czompő Zsófia, Bartha Júlia tanárok <<Képek>>

Szakmai versenyek országos szakasza
A szakmai versenyek országos szakaszán, Szászmedgyesen Gotsman Edit XI. B osztályos tanuló a 33 résztvevő közül 6. helyezést ért el, és dicséretben részesült.
Szakmai versenyek
Február folyamán tartottuk a szakmai versenyeket mind a XI., mind pedig a XII-XIII. osztályban. Az első két helyezett részt vett a megyei vetélkedőn, amelyet a Puskás Tivadar Líceumban tartottak (Péterfi Timea XI.B, Gotsman Edit XI. B, Kányádi Zita és Kiss Kinga XII. C, Gál Etelka és Hegedűs Ottilia XIII. D).
Maturandus ünnepség
Február 27-én a Megyei Könyvtárban sor került a Maturandus ünnepségre. A négy XIII. osztály tanulói érdekes jeleneteket mutattak be, ezután tűzték fel a maturandus–szalagot.
A Magyar Kultúra Napja - Benedek Elek emlékműsor
Január 22-én iskolánk dísztermében Benedek Elek emlékműsort tartottunk. Péter Sándor magyar szakos tanár megnyító beszéde után mesék és szavalatok hangzottak el tanulóink előadásában. A műsor végén Bardócz Orsolya előadóművész lemezéről Benedek Elek megzenésített verseit hallgattuk meg. A műsort Czompó Zsófia és Bartha Júlia magyar szakos tanárok állították össze, közreműködött Fosztó Erzsébet könyvtárosnő.
Matrix matematikai verseny
Január 12-én megrendezték iskolánkban a Matrix nevet viselő matematikai versenyt, melynek szervezője, elindítója Szász Ibolya tanárnő. A verseny célja: ismerkedés az érettségi tételekkel. A díjkiosztás 15-én volt az iskola dísztermében, ahol meleg pánkóval fogadtak. A verseny eredménye a következő: első díj: XII.E. Red Bull csapat (Bagoly János, Fazakas Szabolcs, Mánya Róbert, Szilágyi Levente), második díj: XII.D. Lángészek, harmadik díj: XII.C Tigrisek. Sor került a második matekversenyre is: ezúttal a IX.A, X.A és XI.C osztályokból 5 csapat vett részt a Haladványok elnevezésű vetélkedőn. Díjazottak: IX. A – Nekünk jó! csapata (Bodi Réka, Sigmond Enikő, ) XI. C – Építők (Lőcsei István, Suciu Lóránt, Jobb Mózes, Pál Szabolcs, Tóth István) X. A – Pajkosok (Nagy Andrea, Pataki Botond, Székely Róbert, Horváth Szabolcs)
Irodalomóra a Bod Péter könyvtárban
Január 9-én végzős diákjaink Czompó Zsófia és Péter Sándor magyar szakos tanárokkal megtekintették a Nyugat és a Móricz Zsigmond emlékkiállítást.
December - PAJKOS
Megjelent a "PAJKOS" iskolaújság. <<Tovább>> 
Gólyabál-beszámoló:
Idén is a végzős osztályok rendezték meg a Kós Károlyban immár hagyományossá vált gólyabált november 14-én. A több éven át bevált szokás szerint rendeztük meg az ünnepséget. Versenysorozattal kezdtük, amit egy rendkívül jó bulival zártunk. A gólyabálra az iskola éttermében került sor, a teremben szép számú nézőközönség gyűlt össze.
Kriza János Balladamondó Verseny
2008 október 24-26 között iskolánk dísztermében került sor, az országos balladamondó versenyre. A már 8-dik alkalommal megszervezett rangos rendezvényen ötvennégy szavaló vett részt. Iskolánkat Kertész Judit IX.B, Nagy Andrea X.A és Rétyi Kinga XIII.D osztályos tanulók képviselték. Kertész Judit Görögfi Gyurica mezőségi népballadát bemutató szép előadását a zsűri dicséretben részesítette (felkészítő tanára Czompó Zsófia), Rétyi Kinga balladamondását különdíjjal, könyvajándékkal jutalmazták (felkészítő tanára Péter Sándor).
Az 56-os forradalom és szabadságharc tiszteletére tartott emlékünnepség:
Október 23-án került sor a IX.A és X.A osztályos tanulók ünnepi műsorára. Az esemény hangulatát megillető szavalatok hangzottak el 56 szellemét idézve, melynek a korabeli filmkockák és a Beethoven zenemű háttérben hallható részletei külön színt kölcsönöztek.
Mátyás király könyvei a Székely Nemzeti Múzeumban
Szeptemberben, a magyar tanárnő kíséretével meglátogattuk a Székely Nemzeti Múzeumot, hogy megnézzük ama vándor kiállítást, amelyben a legendás Mátyás király kódexeiből és könyveiből volt kiállítva.

2007-2008

Május - PAJKOS
Megjelent a "PAJKOS" iskolaújság. <<Tovább>> 
Szalagavató ünnepség
Február 29–én a Megyei Könyvtár Gábor Áron termében került sor a szalagavató ünnepségre. A négy végzős osztály tanulóinak meglepően érdekes és ötletes előadását rövid buli követte.
Megemlékezés a Helikon költőire
Februárban Márk Attila előadóművész a Helikon költőinek megzenésített verseivel szerzett felejthetetlen élményt az egybegyült hallgatóságnak.
Január 29, Szavalóverseny
Január 29-én szavalóversenyt tartottunk, amelyen 21 tanuló vett részt. Az első díjat Nagy Andrea IX.A és Katona Attila XIII.F osztályos tanulók vehették át.
Megemlékezés Mihai Eminescu költőre
2008 januárjában Mihai Eminescu (1850-1889), a híres román költő tiszteletére szerveztünk megemlékezést. Életműve döntő hatással volt a modern román nyelv kialakulására, a költői nyelv fejlődésére. Írt szépprózát, színműveket, a román sajtó egyik legkiemelkedőbb alkotója volt. Itt az egybegyűltek meghallgathatták a diákok által előadott verseket, s elhangzott néhány megzenésített Eminescu vers is. <<Képek>>
Karácsony ünnepe
A szeretet ünnepére, a Karácsonyra is összehívta tanulóit az iskola. Karácsonyi dalok és szavalatok hangzottak el, ami teljessé tette a várakozás idejét. Az első karácsonyi rendezvényt a kis teremben tartottuk. Több diák, tanár vett részt az éneklésben.  A félév utolsó napján újabb karácsonyi ünnepségre került sor, ezúttal az iskola éttermében.   A rendezvényen resztvevő diákokat ajándékcsomagokkal jutalmazta az iskola vezetősége.
Megemlékezés Ady Endre költőre és Kodály Zoltán zeneszerzőre
December 5-én Ady Endre magyar költőre és Kodály Zoltán zeneszerzőre emlékeztünk. Péter Sándor tanár úr bevezető és magyarázó előadása után az eseményhez méltó szavalatok és zeneszámok hangzottak el,  a IX.A, X.B, XII.B osztályok tanulói, valamint Rápó Árpád közreműködésével. A szavalókat Czompó Zsófia tanárnő készítette fel. <<Képek>>
A gólyahét élményei
A gólyahét minden kilencedikes diák számára felejthetetlen élményt jelent. A tizenkettedikes diákok programokat szerveztek a hét minden napjára. A cél egymás megismerése és az iskola rejtelmeinek "feltárása" volt... Most már beavatott gólyaként járunk iskolába... Nagy Andrea IX.A. <<Tovább>> 
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére tartott emlékünnepség
Október 23-án került sor a IX. A. osztály ünnepi műsorának bemutatására, iskolánk Kós Károly termében. Kiss Imre igazgató úr, felszólalásában méltatta a megemlékezés jelentőségét és mondanivalójának korszerű jellegét. Az esemény hangulatiságát megillető szavalatok hangzottak el, '56 szellemét idézve, melynek Carl Orff Carmina Burana zeneművének a háttérben hallható részletei külön színt kölcsönöztek. A mûsor létrejöttét Czompó Zsófia tanárnő szervezői és összeállító munkája tette lehetővé. <<Képek>>

2006-2007

Meseóra a felnőtteknek!
November 30-án 20 tanár vett részt a Kós Károly teremben szervezett mesemondói, -olvasói rendezvényen. Irányító: Péter Sándor.
Gólyabál
A gólyabál november 9-én volt. Szervező a XII.C osztály. Humoros vetélkedőbe kapcsolódtak bele a IX. osztályokat képviselő csapatok. <<Képek>>
Szüreti bál
Megtartottuk a hagyományos szüreti bált az iskola alkalmazottainak részvételével. Szervező: Szabó István gondnok.
Műveltségi vetélkedő
November közepén újra elindult a műveltségi vetélkedő. Irányítói: Balázs Emőke, Magyari Tünde, Veres Ildikó tanárok.
Kriza János országos balladamondó verseny
2006 november 9-10-én került sor a Kriza János országos balladamondó versenyre, amelyet az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szervezett. Iskolánkat négy tanuló képviselte: Dezső Szabolcs XIIC, Mihály Katalin XII.C, Nagy Orsolya XII.B, Tyihák Piroska XII.B. Felkészítő tanárok: Czompó Zsófia és Péter Sándor.
A nyugati világ bajnoka
Októberben megtekintettük a Tamási Áron Színház előadását, A nyugati világ bajnoka című darabot. Az előadás után megbeszélésre került sor, amelyet Péter Sándor irányított. Az iskolából 150 bérletes jár rendszeresen színházba.
Megemlékezés az 1956-os magyar forradalomra
Az 1956-os magyar forradalomra való megemlékezést október 23-án, a Kós Károly teremben tartottuk. Péter Sándor tanár úr bevezető és magyarázó előadása után az eseményhez méltó szavalatok és zeneszámok hangzottak el.
1849 október 6.
Megemlékeztünk az 1849. október 6-án kivégzett 13 aradi vértanúról. Bevezetőt mondott Péter Sándor, az esemény rendezője Mihály Emese tanárnő.
Iskolai kirándulás

Szeptember 18. Hétfő. Iskolai Kirándulás a városszéli erdőbe, a sugási út mellett. Részt vett minden tanuló és minden alkalmazott. <<Képek>>

Tanévnyitó
A 2006. szeptember 15-i tanévnyitón nem vett részt a tanárok nagy része. A tanügyi sztrájk célja felhívni a figyelmet az oktatás gondjaira.

Címünk:

Gábor Áron u. 18 sz. Sepsiszentgyörgy Postakód: 520008 Kovászna megye

Telefon:

004-0267-315536

Tel/Fax:

004-0267-314067

E-mail:

office@lkk.educv.ro